Tag Archives: szigetek

Büyükada

Büyüküada a ‘Princes Islands’ legnagyobb és talán legszebb szigete. Mivel ma végülis jó idő volt (25 fok), és meg volt beszélve, ezért elmentünk Batuhannal megnézni.

Kabatasból indult a járat, amellyel igen gyorsan, mintegy 45 perc alatt sikerült Büyükadára érni. A déli napsütés nem kímélt, ezért meg is pirultam kicsit, ami szeptember 26-án nem rossz élmény. A szigetnek szerintem úgy a 25%-a van beépítve, autók nincsenek (mentőt, rendőrt kivéve). Hintóval vagy bicajjal lehet közlekedni. Mi az utóbbit választottuk, tekintve, hogy 10 líra/nap (1400 FT), valamint még mindig nem érzem magam sem hamupipőkének sem bajor turistának, ezért nem ülök hintóba.

A bérelt bicó jó állapotban volt: az ülésen, a váltón és a féken kellett egy kicsit állítani. Ezután, a lakott területről kiérve, célbavettük a sziget közepén (magasan) található romos árvaházat. 30 fokos emelkedőhöz azonban nem volt elég sztaminám, ráadásul a rossz ülés miatt a farmer is elkezdett ott dörzsölni, ahová ritkán süt be a nap. Ezen tényezők és a 28 fokos hőmérséklet arra késztetett, hogy toljam a bicót egy darabon, pontosabban a legközelebbi lejtőig.

A volt árvaház leginkább az Adams Family rajzfilmből ismert lakra emlékeztetett: korhadt faszerkeszet, itt-ott beszakadt tető és fal, betört ablakok. Nem találtam fotózásra alkalmasnak.

A monostor mennyezete

Következő állomásunk az Aya Yorgi Monostor (203 méterrel a tengerszint felett), ami a 6. században épült. Belül lenyűgöző állapotban maradtak meg freskók és más, feltehetőlen Bizánc korabeli festmények. Állítólag a monostorban kívánt dolgok teljesülnek, ez személyes tárgyakon keresztül valósul meg, sokan hagynak ott karórát, kulcsot, stb (lásd a fotón). Bent egyébként nem szabad fényképezni.

Ebédünket a monostor melletti egyetlen vendéglátóipari-egységben töltöttük, amit inkább igényesebb büfének neveznék, mint étteremnek. Az étel (esetemben Tavuk şiş/csirke nyárs) finom volt, sőt monopol helyzet ide vagy oda, a menü 11 lírába (1500 FT) került, ami olcsónak mondható…és ehhez még vegyük hozzá a gyönyörű kilátást a szigetek közti öbölre.

Amilyen nehéz volt fölfelé, olyan könnyű volt lefelé száguldani a bringával…gondosan ügyelve a többi turistára, kismacskákra (a sziget tele van velük), a hintókra és a felszabadult citromhegyekre is.

kiscica

5 óra körül értünk vissza a településre. A bringákat leadtuk, majd megnéztük mikor indul hajó Kabatasba. Egy fagyi még belefért.

Çok güzel.

Altıncı gün

Azaz 6. nap. Az utam kadiköyi szállásomtól a bahceliveri kampuszig vitt (ez kb az otthoni Érd- Újpest központ távolságnak felel meg). Mintegy másfél óra ment el erre. A kampuszon aztán találkoztam Cilingirtürk professzorral, aki kinyomtatott nekem néhány papírt és szervezett egy találkozót a szakvezetőmmel holnapra. Segítőkészségét itt is szeretném megköszönni.

Eminönü a kompról

A kampusztól a Sisli nevű városrészbe vitt az utam. Gyalogoltam kicsit a Büyükdere utcában, ami e modern negyed igazi verőere, plázák (pl. Cevahir), pénzügyi vállalkozások központjai, elegáns ruhaboltok és szalonok vannak itt. Megnéztem két lakást a környéken. Az egyikről inkább nem írok, mert annyira szörnyű volt, a másik viszont nagyon szimpatikus: Batuhan nevű török diák adna ki nekem egy szobát kb. 300 euróért. Ő biológiát tanul a Marmarán, de korábban tanult építészetet is, ennek köszönhető az amerikai konyhája a lakásban, amit állítólag ő tervezett. Jól beszél angolul, a környék bejön, szóval esélyes az ügy. Holnap megnézek még két lakást, és este szerintem dönteni is fogok.

Batuhántól úgy 5 körül jöttem el, felszálltam a légkondicionált és kényelmes metróra, Taksimnál szálltam le, de nem mentem fel a térre, hanem egyből átszálltam a füniküler nevű járatra. A füniküler, olyan mint a sikló Budán, csak ez alagútban mozog. Így érkeztem el Kabatas kikötőjébe, ahol felszálltam a Kadiköybe tartó kompra.

Illetve csak azt hittem, hogy Kadiköybe tart komp. Mikor elhaladtunk a kikötő mellett, eléggé meglepődtem, de gondoltam most egy másik dokk szabad, ezért nem állunk a szokott helyre. Azonban a komp dudaszó nélkül hasította tovább a Boszpurusz gyanús hullámait, és el is kanyarodott a nyílt tenger felé, én pedig úgy pislogtam körbe, mint Kiszel Tünde a heti hetesben. Egy ideig dermedten ültem a helyemen, realizálva és emésztve a tényt, hogy nagyon nem Kadiköybe megyünk.

Pár üléssorral arrébb ült egy öreg, gondoltam odamegyek és megkérdezem mi a helyzet. Elővettem a térképemet és leraktam elé, hogy mutasson rá, hová is megyünk. Az öreg megfordította a térképet és a tollával bekarikázta a Kınalıada szigetet. Csendben visszaültem a helyemre.

A szigetre 45 perc volt az út. Kınalıadán, csak úgy, mint a többi szigeten, nem járnak autók. Gyalog vagy lovon lehet közlekedni. Az ijedtségem hamar elszállt, és próbáltam a dolog jó oldalát nézni: itt vagyok egy pálmafás szigeten, és van 20 percem a következő kompig, ami vissza tud vinni Kadiköybe. Sétáltam egy kicsit fel-alá, és mire jött a hajóm már azon gondolkodtam, mikor tudnék visszajönni. Isztambulhoz képest a sziget csendes, nincs tömeg, ellenben megvan ez a bizonyos török-érzés, sőt még napozóágyak is vannak a strandon.

A kompon aztán nagy tömeg volt, főleg családok, akik a szigeteken töltötték a napot. A hazafele utat a naplemente koronázta meg, páratlan élmény volt Eminönüt, és a Boszporusz hullámait narancssárga fényben látni.

Ha Kınalıadáról szeretnél képeket nézni kattints ide.