Tag Archives: komp

Altıncı gün

Azaz 6. nap. Az utam kadiköyi szállásomtól a bahceliveri kampuszig vitt (ez kb az otthoni Érd- Újpest központ távolságnak felel meg). Mintegy másfél óra ment el erre. A kampuszon aztán találkoztam Cilingirtürk professzorral, aki kinyomtatott nekem néhány papírt és szervezett egy találkozót a szakvezetőmmel holnapra. Segítőkészségét itt is szeretném megköszönni.

Eminönü a kompról

A kampusztól a Sisli nevű városrészbe vitt az utam. Gyalogoltam kicsit a Büyükdere utcában, ami e modern negyed igazi verőere, plázák (pl. Cevahir), pénzügyi vállalkozások központjai, elegáns ruhaboltok és szalonok vannak itt. Megnéztem két lakást a környéken. Az egyikről inkább nem írok, mert annyira szörnyű volt, a másik viszont nagyon szimpatikus: Batuhan nevű török diák adna ki nekem egy szobát kb. 300 euróért. Ő biológiát tanul a Marmarán, de korábban tanult építészetet is, ennek köszönhető az amerikai konyhája a lakásban, amit állítólag ő tervezett. Jól beszél angolul, a környék bejön, szóval esélyes az ügy. Holnap megnézek még két lakást, és este szerintem dönteni is fogok.

Batuhántól úgy 5 körül jöttem el, felszálltam a légkondicionált és kényelmes metróra, Taksimnál szálltam le, de nem mentem fel a térre, hanem egyből átszálltam a füniküler nevű járatra. A füniküler, olyan mint a sikló Budán, csak ez alagútban mozog. Így érkeztem el Kabatas kikötőjébe, ahol felszálltam a Kadiköybe tartó kompra.

Illetve csak azt hittem, hogy Kadiköybe tart komp. Mikor elhaladtunk a kikötő mellett, eléggé meglepődtem, de gondoltam most egy másik dokk szabad, ezért nem állunk a szokott helyre. Azonban a komp dudaszó nélkül hasította tovább a Boszpurusz gyanús hullámait, és el is kanyarodott a nyílt tenger felé, én pedig úgy pislogtam körbe, mint Kiszel Tünde a heti hetesben. Egy ideig dermedten ültem a helyemen, realizálva és emésztve a tényt, hogy nagyon nem Kadiköybe megyünk.

Pár üléssorral arrébb ült egy öreg, gondoltam odamegyek és megkérdezem mi a helyzet. Elővettem a térképemet és leraktam elé, hogy mutasson rá, hová is megyünk. Az öreg megfordította a térképet és a tollával bekarikázta a Kınalıada szigetet. Csendben visszaültem a helyemre.

A szigetre 45 perc volt az út. Kınalıadán, csak úgy, mint a többi szigeten, nem járnak autók. Gyalog vagy lovon lehet közlekedni. Az ijedtségem hamar elszállt, és próbáltam a dolog jó oldalát nézni: itt vagyok egy pálmafás szigeten, és van 20 percem a következő kompig, ami vissza tud vinni Kadiköybe. Sétáltam egy kicsit fel-alá, és mire jött a hajóm már azon gondolkodtam, mikor tudnék visszajönni. Isztambulhoz képest a sziget csendes, nincs tömeg, ellenben megvan ez a bizonyos török-érzés, sőt még napozóágyak is vannak a strandon.

A kompon aztán nagy tömeg volt, főleg családok, akik a szigeteken töltötték a napot. A hazafele utat a naplemente koronázta meg, páratlan élmény volt Eminönüt, és a Boszporusz hullámait narancssárga fényben látni.

Ha Kınalıadáról szeretnél képeket nézni kattints ide.