Tag Archives: erasmus

Így a vége felé…

Ma aláírattam a lezáráshoz szükséges papírokat és beszélgettem egy jót a szakirányvezetővel, aki nemrég járt Magyarországon ezért volt pár kérdése. Otthon pakolás és előkészület az indulásra. Most, e sorokat írva, érzem csak át, hogy véget ér egy fontos fejezet az életemben. Ezt csak azok értik, akik voltak valaha Erasmuson.

Boldogság és szomorúság keveredik össze bennem. Visszagondolok az első napomra Isztambulban, a kultúrsokkra, az első sétára Kadiköyben, az első tanítási órára idegen nyelven. Ez persze csak egy-egy mozzanat abból a rengeteg élményből, amiben részem volt az elmúlt félévben. Nem fogom elfelejteni soha, hatással volt rám, változtatott rajtam.

Új barátokat, ismerősöket szereztem, e blog segítségével pedig kapcsolatot tudtam tartani az otthoniakkal. Igyekeztem úgy írni, hogy az mások számára is hasznos legyen. A blogon található információk jól jönnek az Erasmusosknak is, de az Isztambulba látogató turisták is hasznát vehetik.

Ez a világ leginspirálóbb városa…

Remélem lesz még részem benne.

Görüsürüz,

Tamás

Erasmus – C’est la mode

Üdv kedves olvasók! A statisztika szerint egyre többen vagytok, örülök, hogy tetszik a blog. A mostani bejegyzés nem Isztambulról fog szólni, hanem az Erasmus életről, úgy általában. Ha szeretnél kijutni valahova, mindenképp ajánlom.

A program hivatalos céljairól nagyon szép szövegek olvashatóak az EU vonatkozó honlapjain, de szerintem a lényeg a következő: ismerd meg Európát, és Európában magadat. Bennem elég sok kérdés merült fel ezzel kapcsolatban. (Pl.: Mit gondolnak rólunk más nemzetek? Mit tudtak eddig? Mit nem? Miért nem? Miért van spanyol est és miért nincs magyar est? Miért mondják, hogy az Erasmus felébredés egy álomból? Miért leszel depressziós Erasmus után?)

Ezeket a kérdéseket nem egyszerű megválaszolni, maga az élmény lehet a válasz, vagy segítség a válaszkeresésben. Ha ilyen kérdéseid nincsenek kiutazás előtt, akkor sincs baj, amint landolsz egy másik országban, majd lesznek bőven.

A program szakmai része az egyetem kiválasztásával kezdődik. Mivel a BME profilja inkább műszaki jellegű, a kommunikáció szakosok nem örvendenek akkora ‘választéknak’, mint a K épület tanulói, de azért akad 1-2 jó hely. A kiválasztott egyetem lehetőleg városban legyen, ne önállóan a semmi közepén, mint mondjuk az Isztambultól 30 kilométerre (egy erdő mellett) található Sabanci Egyetem. Azt látatlanba is meg tudom mondani, hogy máshol nincs kulturális iparágak szakirány, de nem kell aggódni, széles a paletta, számos egyetem kínál újságíró, tévés-rádiós, reklámtervezős-PR-os, vállalati kommunikációs szakirányokat. Az Erasmusosok ráadásul felvehetnek maguknak tárgyakat mindenhonnan, nekem is van egy PR-os tárgyam, mert úgy láttam passzol az eddigi – otthoni – irányvonalhoz. Ahogy nálunk is, úgy külföldön is működnek körök, munkacsoportok, ezekben Erasmusost is szívesen látnak. A Marmara Egyetem kommunikáció kampuszán például a következők: komm-tervező workshop (főleg design), reklám-tervező csapat, technikai és stúdiós csapat, Communication Club (róluk jövő héten igyekszem majd írni), Mozi workshop (kisfilmeket forgatnak). Részükre az egyetem saját irodát (!) és naprakesz felszerelést (HD kamera, IMac, stb) biztosít.

Az órák nyelve elég fontos szempont, érdemes rákérdezni még akkor is, ha oda van írva, hogy angolul lesz a tárgy. Egyébként első alkalomommal úgy is kiderül az igazság. Az Erasmus csupa meglepetés.

Lakást körültekintően kell választani, főleg a negyedek miatt. Isztambulban nagyon nem mindegy merre laksz, az ár, és a közbiztonság is széles skálán mozog. Kollégiumot nem javaslok, inkább bérletet, albérletet. A jó Erasmusos hamar elhelyezi magát az egyeteme és a ‘parti zóna’ közötti képzeletbeli egyenes számára legharmonikusabb pontján, és ott választ lakást. (Mediterrán országok tengerparti városaiban ismert fogalom az Erasmus-villa, ezek ára boros ugyan, de az élmény életre szóló. Kérdezz csak meg valakit, aki ilyenbe lakott, csillogni fog a szeme mikor majd mesél róla.)

İyi akşamlar

Nagyvárosi Erasmus

„Jó-jó, de hogy néz ki egy hétköznapod?”-  teszi fel a kérdést egy  rég nem látott ismerősöm. Mivel ez nem csak neki lehet érdekes, gondoltam megosztom itt a kedves közönséggel is.

Szeptemberben és Októberben inkább a kötelező látnivalókra koncentráltam, és ezek látogatásával, illetve lakóhely keresésével töltöttem a napjaimat.Mivel az egyetem itt később kezdődött, mint nálunk, volt időm bejárni Isztambul fontosabb részeit. A naplementében gyönyörködve, török kávét szürcsölgetve vettem fel a város stílusát…

Október közepétől rendeződtek és állandósultak a dolgaim. Azóta a következőképp néz ki egy átlagolt nap:

Reggel török teával indítok (cay, tulipán formájú pohárkában). Jöhet hozzá valami édes dolog is, úgy jobban indul a nap.

Ezután bemegyek a Nisantasi kampuszra, ahol az óráim vannak. Mivel általában előbb érek oda, mint a többiek (értsd tanár, diák), iszom még egy teát a büfében, és nézem a csajokat közben. Az órákon én vagyok az egyetlen külföldi, ezért ott a csajok néznek engem. Óra után egyeztetek az aktuális dolgokról a tanárral, hogy áll az év végi munka, mennyit értettem az órából, stb.

Egyetem után ebédelni megyek, vagy csinálok valamit otthon. A kampuszon is lehetne enni, a menü ára 1,75 líra (240 ft), amely ennyi pénzért igen tápláló. Ha úgy döntök, hogy az utcán eszem vagy beülök valahova, igyekszem olyan helyet keresni, ahol még nem voltam. A felfedezés öröme mindennapos, ha az ember egy ekkora városban éldegél.

Péntekenként mindig átmegyek Ázsiába, a göztepei kampuszra, ahol a törökórát tartják. Sajnos csak heti egyszer van, de legalább ingyenes. Erre az Erasmusos társaság nagy része eljár, ezért remek alkalom megbeszélni mit is szeretnénk csinálni a hétvégén.

Egy átlagos délutánra több variáció is elképzelhető. Az egyik a házi feladat elkészítése a következő hétre, nem jó azt hétvégére hagyni, akkor parti van. A másik a környéken való mászkálás törökökkel vagy olyan erasmusossal, akit nemrég ismertem meg és a közelben lakik. Ilyenkor mindenféle téma előjön és ezekből a beszélgetésekből tanulok a legtöbbet a többi kultúráról, és a másikról. Mindenki szeret beszélni a hazájáról, gyakori téma az Európai Unió és annak jövője. Ha török is van a társaságban, akkor szeretem meghallgatni az ő véleményét is a témáról. A törökök szívesen beszélnek vallási kérdésekről is, de nem ezzel szoktam kezdeni.

Amennyiben sok új dolgot hallottam, akkor az felkerül ide a blogra, vagy megírom egy részét, és később kiegészítgetem mások véleményével, vagy saját kutatásom eredményeivel.

Este a lakótársam barátai (törökök) szoktak átjönni, velük elég mókás Monopolizni isztambuli negyedekkel. Ha marad energiám és megengedhetem magamnak, akkor elmegyek az Erasmus bárba, ott mindig szerveznek valami tematikusat (filmnézés, spanyol-est, tánc-oktatás,stb.), vagy light házibulizás a közelben.

Planet Cappadocia

Szinte egy másik bolygónak tekinthető Kappadókia a páratlan alkazatai miatt. Gyanítom, hogy az Arrakis-t (Dűne) is erről mintázták. A túrát az Erasmus Student Network szervezte, amin kb 4 busznyi külföldi és török vett részt. Este indultunk Isztambulból, és másnap reggel érkeztünk meg Avanosba. A város a kézműves termékeiről híres, emelett ékszer és drágakő manufaktúrák is alkalutak az elmúlt évszázadok során.

Mikor megérkeztünk egy-egy ilyen kisüzembe (mindenhol ugyanaz a forgatókönyv), egyből betereltek minket a gyártósorok mellé, ahol meggyőződhettünk a termékek eredetiségéről és biztosítottak minket, hogy minden kézzel készül. Ezután a showroom következett, ahol féláron volt lehetőségünk vásárolni, de minden ár ‘negotiable’ azaz alkudni lehet, és ajánlott is. Tudod, ‘special price for you’. Eképpen a 275 lírás vázát 30-ra is le lehet tornázni.

A területet több civilizáció is hasznosította, a Hetitták borospincéket és kézműves termékeket, az ókeresztények pedig érdekes freskókat és barlang-templomokat hagytak maguk után. Az Ihlara völgyben meg is lehet látogatni a templomokat, amelyek 20-40 fő befogadására voltak képesek anno. (Remek búvóhely volt a rómaiak elől.)

Ugyancsak e célból épültek a földalatti városok, amiből állítólag 400-at tártak fel. Némelyiknek több szintje is volt, sőt az egyes városokat összekötötték földalatti járatokkal. (Igazi underground szubkultúra volt az ókeresztény) A második napon a legnagyobbat látogattuk meg Derinkuyuban, a földalatti városnak 8 szintje volt, templom is működött benne.

Este “Turkish Night” volt zárásképpen.

Erasmus körkép

Ismerkedjünk meg az Erasmus programban résztvevő nemzetek képviselőivel! Egy egészséges magyar férfi minden nemzettel kapcsolatban rendelkezik némi előítélettel. Az Unió többek között ezek eloszlatására (vagy talán megerősítésére) hívta életre az Erasmus programot.

Európaiságunk sokszínűségének átélése azonban nem új keletű. Régebben a Balaton-parton, szerencsésebbek Yugoban, de valahol a KGST keretei között mindenképp sor kerülhetett a másikkal való találkozásra. Ez a világ számomra nem ismert, édesapám korosztályának viszont – ahogy a népszerű dalban is benne van – maga volt a nemzetköziség.

Ma már fesztiválokon, vagy akár nyáron a gödörben ülve is lehet külföldiekkel csevegni. A többi előítéletet filmekből, pesti viccekből és ismerősöktől nyerjük. Bár a legjobb forrás mégis csak az Erasmus.

Lássuk tehát:

Németek. Szerintem minden második Erasmusos német. Belőlük van a legtöbb. Két csoportra osztanám őket: „echt” németekre és török németekre. Az utóbbiak kint születtek (kivándorolt családokban), de otthon németül és törökül is beszélnek, így kevesebb nyelvi akadályba ütköznek a többi Erasmusoshoz képest. Szeretnék felfedezni Törökországot, hiszen eddig csak apa, anya vagy a nagyi mesélt róla. Echt német társaik főleg gazdasági vagy mérnöki szakokra járnak, Magyarországot ismerik, nyitottak, barátságosak, jól tudnak angolul. Bulikban szívesen csatlakoznak más társaságokhoz. Sokat mosolyognak, de ritkán nevetnek.

Spanyolok. Velük töltöttem eddig a legtöbb időt. A németek után talán náluk a legnépszerűbb az Erasmus program, ezért ők is sokan vannak. Angolul nagyon kevesen beszélnek, ezért spanyol módra mindig körben állnak és egymással dumálnak. (Alberto v Juan haverom mindig bemutat nekik) Ha több spanyol érkezik, kinyitják a kört, és úgy folyik tovább a társalgás. Képesek egy egész bulit átdumálni, átröhögni anélkül, hogy egyáltalán elhagynák a körüket (kivéve, ha sörért mennek), majd hajnali 4 körül táncolni indulnak. Magyarországot csak névről ismerik, de sokuk érdeklődik, mert jókat hallott a csajokról és a fesztiválokról.

Portugálok. A spanyoloknál formálisabbak, nyugodtabbak és jobban beszélnek angolul. Szívesen nyitnak a többi nemzet felé, nagyon sokat tudnak a világról. Portugáliával kapcsolatban szerények, de szívesen mesélnek róla.

Hollandok. Kevesebben vannak, de eddig csak pozitív tapasztalatom van velük kapcsolatban. Nyitott, intelligens emberek. Legtöbbjük járt Magyarországon valami Szeget v Sziget fesztiválon, amit nagyon élveztek. Néha pedig az a fura érzésem van, hogy a hollandok jobban beszélnek angolul, mint maguk az angolok. Egyébként a belgákkal együtt már este 9kor taccs részegek.

Lengyelek. Őket mindenki szereti. Barátságos népség, szép számban képviselik magukat Isztanbulban. Angolul lehet velük beszélni, néhányan tudnak egy-két magyar szót is, amit találkozáskor azonnal megosztanak. A híres lengyel-magyar barátságra mindig koccintunk, de a szlogent (”Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”) hajlamos vagyok elfelejteni zavaromban.

Franciák. Meglepően kevés franciával találkoztam. A Galatasaray Egyetem török-francia beállítottságú, ott biztos többen vannak…

Olaszok: Általában kettecskén, hármacskán vannak, mivel nincsenek sokan. Angolul gond nélkül tudtam velük beszélgetni. A lengyel és magyar lányokat kedvelik.

Angolok. Főleg csajok jöttek Angliából. Buliban jó hangosan pletykálnak, vagy flörtölnek az olasz fiúkkal. A táncparkett közepét idejében elfoglalják.

Skandinávok. Nyugodt, kulturált emberek. Mindenkivel barátságosak, az angoljuk perfekt. Egy este alatt annyi sört isznak, mint én egy hónap alatt.

FAQ

Miért pont Isztambul?- Teszi fel a kérdést nekem mindenki, aki feltételezi, hogy a vele szemben álló ember ugyanolyan racionális érvek mentén hozza élete döntéseit, mint ő maga, de személyiségéből adódóan valószínűleg megfelelően izgalmas választ fog adni. Ugyanekkor az illetőt sokkal inkább meglepi, hogy az élet ebben a helyzetben inkább hasonlít egy társasjátékra, mint racionális döntések egymásutánjára, és különben is, néha megengedhetek magamnak valami olyat is, amit ő nem, csak azért, mert nálam volt éppen kocka.Na ezért.

Más téma maga a város, Isztambul, ami szó nélkül szippantott magába még az első napon. Azóta itt pörgök, és szippantom én is, amit lehet, hogy aztán eltároljam magamban, és kitudja mire használjam a jövőben azt a mérhetetlen adag információt, amit itt kapok. Isztambul szerepének igazi testöltése volt a maraton (lásd legutóbbi blogpost), amely a kontinensek közti hídon zajlott, ezáltal is rámutatva a lényegre, hogy mi is Isztambul és mit jelent Törökország ma. Miért vagyok itt? Ezért. Megtanulok határok közt élni, bátorságot, vakmerőséget, öntudatosságot nyerni a várostól, és mindazt elsajátítani, amit a szüleim és a tanáraim igyekezetük ellenére sem tudtak a fejembe verni. Nem az ő hibájuk, néha nem elég a szó és a logika, amire az egész európai kultúra épül. Nem csak nem elég, hanem már-már az agyamra megy ez két dolog, amit minden fölé helyezünk, majd erre hivatkozva uralkodunk a világ egy része fölött- eddig úgy tűnik sikeresen.

Ki kellett mozdulnom a felismeréshez. Át kell élnem a saját szerepemet. Tudnom kell, hogy ha megváltozik a környezet, a nyelv, az idő, az étel, a könyv, a szabadság és testvériség fogalma, akkor megváltozom-e én is. Van-e erre lehetőség otthon? Aligha. Természetesen otthon is lehet igyekezni, teljesíteni, szerepelni és alkotni valamit, majd várni mit szólnak hozzá mások. Ez történt eddig. Ők formáltak, és én adtam hozzá a húst.

Erre itt van Törökország, ami megáll önmagában is, sikeresen és elfogultan értelmezi és újraértelmezi saját helyzetét. Csodálom, és tanulom. Ezért vagyok itt. Az ilyesmi kérem művészet.