Tag Archives: élet

Így a vége felé…

Ma aláírattam a lezáráshoz szükséges papírokat és beszélgettem egy jót a szakirányvezetővel, aki nemrég járt Magyarországon ezért volt pár kérdése. Otthon pakolás és előkészület az indulásra. Most, e sorokat írva, érzem csak át, hogy véget ér egy fontos fejezet az életemben. Ezt csak azok értik, akik voltak valaha Erasmuson.

Boldogság és szomorúság keveredik össze bennem. Visszagondolok az első napomra Isztambulban, a kultúrsokkra, az első sétára Kadiköyben, az első tanítási órára idegen nyelven. Ez persze csak egy-egy mozzanat abból a rengeteg élményből, amiben részem volt az elmúlt félévben. Nem fogom elfelejteni soha, hatással volt rám, változtatott rajtam.

Új barátokat, ismerősöket szereztem, e blog segítségével pedig kapcsolatot tudtam tartani az otthoniakkal. Igyekeztem úgy írni, hogy az mások számára is hasznos legyen. A blogon található információk jól jönnek az Erasmusosknak is, de az Isztambulba látogató turisták is hasznát vehetik.

Ez a világ leginspirálóbb városa…

Remélem lesz még részem benne.

Görüsürüz,

Tamás

Büszketürk

Büszketürk

Ma Viktorral Maslakban és Leventben jártunk, ahol a felhőkarcolókat fotóztuk. Meglátott minket egy arc, aki új Renault-jára annyira büszke volt, hogy rögtön lefotóztatta magát.
Most meg otthon vagyunk és könnyesre röhögjük magunkat ezen a képen, miközben törkölypálinkával emlékeztetjük magunkat a hazai ízekre. A lakótársam vendégei salsázni gyakorolnak.

Remélem tetszik a megújult külső.

Erasmus – C’est la mode

Üdv kedves olvasók! A statisztika szerint egyre többen vagytok, örülök, hogy tetszik a blog. A mostani bejegyzés nem Isztambulról fog szólni, hanem az Erasmus életről, úgy általában. Ha szeretnél kijutni valahova, mindenképp ajánlom.

A program hivatalos céljairól nagyon szép szövegek olvashatóak az EU vonatkozó honlapjain, de szerintem a lényeg a következő: ismerd meg Európát, és Európában magadat. Bennem elég sok kérdés merült fel ezzel kapcsolatban. (Pl.: Mit gondolnak rólunk más nemzetek? Mit tudtak eddig? Mit nem? Miért nem? Miért van spanyol est és miért nincs magyar est? Miért mondják, hogy az Erasmus felébredés egy álomból? Miért leszel depressziós Erasmus után?)

Ezeket a kérdéseket nem egyszerű megválaszolni, maga az élmény lehet a válasz, vagy segítség a válaszkeresésben. Ha ilyen kérdéseid nincsenek kiutazás előtt, akkor sincs baj, amint landolsz egy másik országban, majd lesznek bőven.

A program szakmai része az egyetem kiválasztásával kezdődik. Mivel a BME profilja inkább műszaki jellegű, a kommunikáció szakosok nem örvendenek akkora ‘választéknak’, mint a K épület tanulói, de azért akad 1-2 jó hely. A kiválasztott egyetem lehetőleg városban legyen, ne önállóan a semmi közepén, mint mondjuk az Isztambultól 30 kilométerre (egy erdő mellett) található Sabanci Egyetem. Azt látatlanba is meg tudom mondani, hogy máshol nincs kulturális iparágak szakirány, de nem kell aggódni, széles a paletta, számos egyetem kínál újságíró, tévés-rádiós, reklámtervezős-PR-os, vállalati kommunikációs szakirányokat. Az Erasmusosok ráadásul felvehetnek maguknak tárgyakat mindenhonnan, nekem is van egy PR-os tárgyam, mert úgy láttam passzol az eddigi – otthoni – irányvonalhoz. Ahogy nálunk is, úgy külföldön is működnek körök, munkacsoportok, ezekben Erasmusost is szívesen látnak. A Marmara Egyetem kommunikáció kampuszán például a következők: komm-tervező workshop (főleg design), reklám-tervező csapat, technikai és stúdiós csapat, Communication Club (róluk jövő héten igyekszem majd írni), Mozi workshop (kisfilmeket forgatnak). Részükre az egyetem saját irodát (!) és naprakesz felszerelést (HD kamera, IMac, stb) biztosít.

Az órák nyelve elég fontos szempont, érdemes rákérdezni még akkor is, ha oda van írva, hogy angolul lesz a tárgy. Egyébként első alkalomommal úgy is kiderül az igazság. Az Erasmus csupa meglepetés.

Lakást körültekintően kell választani, főleg a negyedek miatt. Isztambulban nagyon nem mindegy merre laksz, az ár, és a közbiztonság is széles skálán mozog. Kollégiumot nem javaslok, inkább bérletet, albérletet. A jó Erasmusos hamar elhelyezi magát az egyeteme és a ‘parti zóna’ közötti képzeletbeli egyenes számára legharmonikusabb pontján, és ott választ lakást. (Mediterrán országok tengerparti városaiban ismert fogalom az Erasmus-villa, ezek ára boros ugyan, de az élmény életre szóló. Kérdezz csak meg valakit, aki ilyenbe lakott, csillogni fog a szeme mikor majd mesél róla.)

İyi akşamlar

Nagyvárosi Erasmus

„Jó-jó, de hogy néz ki egy hétköznapod?”-  teszi fel a kérdést egy  rég nem látott ismerősöm. Mivel ez nem csak neki lehet érdekes, gondoltam megosztom itt a kedves közönséggel is.

Szeptemberben és Októberben inkább a kötelező látnivalókra koncentráltam, és ezek látogatásával, illetve lakóhely keresésével töltöttem a napjaimat.Mivel az egyetem itt később kezdődött, mint nálunk, volt időm bejárni Isztambul fontosabb részeit. A naplementében gyönyörködve, török kávét szürcsölgetve vettem fel a város stílusát…

Október közepétől rendeződtek és állandósultak a dolgaim. Azóta a következőképp néz ki egy átlagolt nap:

Reggel török teával indítok (cay, tulipán formájú pohárkában). Jöhet hozzá valami édes dolog is, úgy jobban indul a nap.

Ezután bemegyek a Nisantasi kampuszra, ahol az óráim vannak. Mivel általában előbb érek oda, mint a többiek (értsd tanár, diák), iszom még egy teát a büfében, és nézem a csajokat közben. Az órákon én vagyok az egyetlen külföldi, ezért ott a csajok néznek engem. Óra után egyeztetek az aktuális dolgokról a tanárral, hogy áll az év végi munka, mennyit értettem az órából, stb.

Egyetem után ebédelni megyek, vagy csinálok valamit otthon. A kampuszon is lehetne enni, a menü ára 1,75 líra (240 ft), amely ennyi pénzért igen tápláló. Ha úgy döntök, hogy az utcán eszem vagy beülök valahova, igyekszem olyan helyet keresni, ahol még nem voltam. A felfedezés öröme mindennapos, ha az ember egy ekkora városban éldegél.

Péntekenként mindig átmegyek Ázsiába, a göztepei kampuszra, ahol a törökórát tartják. Sajnos csak heti egyszer van, de legalább ingyenes. Erre az Erasmusos társaság nagy része eljár, ezért remek alkalom megbeszélni mit is szeretnénk csinálni a hétvégén.

Egy átlagos délutánra több variáció is elképzelhető. Az egyik a házi feladat elkészítése a következő hétre, nem jó azt hétvégére hagyni, akkor parti van. A másik a környéken való mászkálás törökökkel vagy olyan erasmusossal, akit nemrég ismertem meg és a közelben lakik. Ilyenkor mindenféle téma előjön és ezekből a beszélgetésekből tanulok a legtöbbet a többi kultúráról, és a másikról. Mindenki szeret beszélni a hazájáról, gyakori téma az Európai Unió és annak jövője. Ha török is van a társaságban, akkor szeretem meghallgatni az ő véleményét is a témáról. A törökök szívesen beszélnek vallási kérdésekről is, de nem ezzel szoktam kezdeni.

Amennyiben sok új dolgot hallottam, akkor az felkerül ide a blogra, vagy megírom egy részét, és később kiegészítgetem mások véleményével, vagy saját kutatásom eredményeivel.

Este a lakótársam barátai (törökök) szoktak átjönni, velük elég mókás Monopolizni isztambuli negyedekkel. Ha marad energiám és megengedhetem magamnak, akkor elmegyek az Erasmus bárba, ott mindig szerveznek valami tematikusat (filmnézés, spanyol-est, tánc-oktatás,stb.), vagy light házibulizás a közelben.

ROBBANTÁS ISZTAMBULBAN

Ma délelőtt 10:40 körül egy 30 éves férfi felrobbantotta magát a Taksim téren. Taksim Isztambul egyik legforgalmasabb csomópontjának számít. Busz- és metróvégállomás, számos étterem, hotel, szórakozóhely van itt. A legnagyobb tömeg péntek és szombat este van, ilyenkor a környék zsúfolásig telik fiatalokkal és turistákkal. Éppen ezért a rendőrség folyamatosan 3-5 páncélozott buszt, ill. ennek megfelelő számú rohamrendőrt állomásoztat a tér egyik bejáratánál.

A robbantás célpontjai ezek a rendőrök voltak. Közülük 15-en sérültek meg, a civil sérültek száma 17. Az esemény után a tűzszerészek átvizsgálták a helyszínt (a környező utcákkal együtt), és találtak még 3 darab távirányítású bombát. Bezárták a boltokat, evakuáltak mindenkit, majd hatástalanították őket.

Isztambuli tartózkodásom során eddig nem telt el úgy hét, hogy ne jártam volna a Taksim téren.

FAQ

Miért pont Isztambul?- Teszi fel a kérdést nekem mindenki, aki feltételezi, hogy a vele szemben álló ember ugyanolyan racionális érvek mentén hozza élete döntéseit, mint ő maga, de személyiségéből adódóan valószínűleg megfelelően izgalmas választ fog adni. Ugyanekkor az illetőt sokkal inkább meglepi, hogy az élet ebben a helyzetben inkább hasonlít egy társasjátékra, mint racionális döntések egymásutánjára, és különben is, néha megengedhetek magamnak valami olyat is, amit ő nem, csak azért, mert nálam volt éppen kocka.Na ezért.

Más téma maga a város, Isztambul, ami szó nélkül szippantott magába még az első napon. Azóta itt pörgök, és szippantom én is, amit lehet, hogy aztán eltároljam magamban, és kitudja mire használjam a jövőben azt a mérhetetlen adag információt, amit itt kapok. Isztambul szerepének igazi testöltése volt a maraton (lásd legutóbbi blogpost), amely a kontinensek közti hídon zajlott, ezáltal is rámutatva a lényegre, hogy mi is Isztambul és mit jelent Törökország ma. Miért vagyok itt? Ezért. Megtanulok határok közt élni, bátorságot, vakmerőséget, öntudatosságot nyerni a várostól, és mindazt elsajátítani, amit a szüleim és a tanáraim igyekezetük ellenére sem tudtak a fejembe verni. Nem az ő hibájuk, néha nem elég a szó és a logika, amire az egész európai kultúra épül. Nem csak nem elég, hanem már-már az agyamra megy ez két dolog, amit minden fölé helyezünk, majd erre hivatkozva uralkodunk a világ egy része fölött- eddig úgy tűnik sikeresen.

Ki kellett mozdulnom a felismeréshez. Át kell élnem a saját szerepemet. Tudnom kell, hogy ha megváltozik a környezet, a nyelv, az idő, az étel, a könyv, a szabadság és testvériség fogalma, akkor megváltozom-e én is. Van-e erre lehetőség otthon? Aligha. Természetesen otthon is lehet igyekezni, teljesíteni, szerepelni és alkotni valamit, majd várni mit szólnak hozzá mások. Ez történt eddig. Ők formáltak, és én adtam hozzá a húst.

Erre itt van Törökország, ami megáll önmagában is, sikeresen és elfogultan értelmezi és újraértelmezi saját helyzetét. Csodálom, és tanulom. Ezért vagyok itt. Az ilyesmi kérem művészet.

Média 1.

Egyre több órát látogatok meg. Az órákon névsor van, és mivel a rádió és televízió mesterszakon kb. 15 diák tanul, így könnyen feltűnik, ha valaki hiányzik.

A tanároktól külön feladatokat kapok. Ez lehet 2 oldalas házi írása, vagy felkészülés adott témában. Mivel érdeklődnek Magyarország iránt, több prezentációt/beadandót fogok készíteni a hazai média történetéről, helyzetéről, és egyéb jellemzőiről. Eközben igyekszem megismerkedni az itteni média sajátosságaival, kíváncsi vagyok, mit csinálnak másképp.

Első ránézésre a kulturális iparágakkal ‘minden rendben’. A félév további részében be fogok nézni a színfalak mögé, tulajdonlás, függetlenség, stb. érdekel elsősorban. Hivatalos cenzúra nincsen, azonban a lakótársam elmondása szerint a média inkább barátságos, mint ellenőrző viszonyban áll a kormánnyal… Ez a közszolgálati – és kereskedelmi médiára is vonatkozik.

Az internet korlátozásáról, már volt bejegyzés korábban. Nincs youtube, illetve bypass-t és egyéb trükköket kell használni, akkor probléma nélkül megy. Felnőtt tartalmú oldalak látogatása korlátozott.

Miért nincs youtube? 2007-ben robbant ki a botrány: az oldal egyes videói miatt, amelyben Atatürköt, Törökország atyját szidalmazták, valamint az országot becsmérelték. Ezeket a videókat állítólag Görögök töltötték fel. Ezután megindult a két ország felhasználói között a ’videóhadjárat’, egymás nemzeti alakjainak és büszkeségeinek gyalázása mind kommentekben, mind videókban. Az itteni bíróság a török törvények értelmében (Sem Atatürköt, sem Törökországot nem lehet becsmérelni) hozta meg a döntést, amelyet az internetszolgáltató (Turk Telecom) köteles betartani. A pletykákkal ellentétben a facebook korlátozás nélkül tekinthető meg.

Egy hete

Egy hete vagyok itt, de ennyi idő alatt annyi hatás ért, mint otthon félév alatt. Szeretném megköszönni, hogy olvassátok a blogomat, jól esik a sok pozitív visszajelzés.

A legfontosabb hír, hogy elköltöztem a Hostelből és így visszakerültem az európai oldalra. Batuhan ad nekem szállást, jófej srácnak tűnik. A környék (Sisli/Nisantasi) modern, és zsúfolt. Itt található a világ legnagyobb plázája, a Cevahir, és én e ténytől mindjárt emeltebb fővel közlekedem. Kicsivel lentebb burjánzanak az elegáns boltocskák: az európai haute couture követőit és a török sznobizmust egyaránt kiszolgáló üzletek sora miatt bátran nevezhetem fashion-districtnek Nisantasit. Egyébként a ‘hová tűntek a nők’ kérdésre is ez lehet sokszor a válasz.

(Ezek után szinte elhanyagolható tényező, hogy a kampuszom is itt van.)

Voltam ma a Göztepén is. Bementem az Erasmus irodába papírokat intézni, hamarosan lesz diákom és belépőkártyám. Természetesen eddig is be tudtam menni a kampuszokra, elég volt azt mondtani, hogy Erasmus Öğrenci. Erre általában azt mondják welcome.

Batuhannal holnap bejárjuk a környéket, este pedig találkozom a többi Erasmus hallgatóval a Taksim téren. Welcome sörözés lesz.

Szeretik-e a Törökök a Magyarokat?

Eddigi tapasztalataim szerint igen. Sőt, előnyöm is származott eddig abból, hogy ‘madzsari’ vagyok.

Mikor angolul beszélgetni kezdek – például tegnap a Woodstock nevű új bárban – Törökökkel, közömbösek velem. De, amint kiderül, hogy Magyarországról jöttem, kicsit közelebb állnak, elmosolyodnak, kedvesebbek lesznek, és bólogatnak: tudják hol van Magyarország és büszkék a közös történelmünkre.

A közeli pékségben megkérdeztem az eladót, hogy mennyibe kerül a kenyér. 2 lírát mondott, de 5 perc beszélgetés után (honnan jöttem, mit csinálok Isztambulban) már csak 1,5 líra lett az ára. Mikor második alkalommal mentem oda, felismert, és 0,75 líra lírát fizettem.

Ennél kicsit durvább a tegnap esti sztori, mikor a Woodstock bárból hazafelé jövet, megállt mellettünk egy rendőrautó. Tonyval voltam, aki Finnországból jött. A rendőrök elkérték az útlevelünket, majd elkezdtek kérdezgetni (mit csinálunk Isztambulban?). Mikor mondtam törökül, hogy diák vagyok és Magyarországról jöttem, elkezdett mosolyogni és beszélgettünk mindenféléről (angolul), miközben a kollégája szegény Tonyt a rendőrautónak támasztva pakolta kifelé, zseblámpával átnézve a zsebeit és a pénztárcáját. Nem értettem őt miért, engem meg miért nem… talán pozitív diszkrimináció.  (A rendőrök aztán bepattantak a kocsiba és húztak tovább.)

Ezek alapján gondolom, hogy az átlagosnál jobban szeretnek minket.