Archive | Bejegyzések

32. Intercontinental Istanbul Eurasia Marathon

32. Intercontinental Istanbul Eurasia Marathon

Reggel 6:30-kor keltem (egyéni rekord), hogy találkozzam a többi külföldivel, és együtt menjünk a maratonra. A város ingyen buszjáratokat indított, ezzel jutottunk el az északabbi hídon át (Faith Sultan Mehmet Köprü/híd) az ázsiai oldalra, ugyanis a Boszporusz híd le volt zárva a futás miatt.

A 15 kilóméteres maratonra külföldi sportolók is jönnek, sőt általában etiópok v. más afrikai nemzet versenyzői nyerik. Mi 9:30 körül indultunk el, nem futva, ugyanis, aki szeretné élvezni a látványt, annak lehetősége van gyalogolni (Fun Run-nak hívják), természetesen a futók indulása után.

Családok, civilek, és egyéb csoportok is képviselték magukat a rendezvényen. Például láttam bicajos aktivistákat, 10-en voltak. Mások a korlátnak dőlve olvastak egyszerre, így hívva fel a figyelmet a könyvek és a kulturálódás fontosságára. A Boszporusz hídnál lassultunk le, mivel érthető okokból mindenki megállt fényképezni, egyes családok pedig letelepedtek a híd külső sávjában és piknikezni kezdtek. Meg is kínáltak valami sütivel:) Később arra lettem figyelmes, hogy fiatalok a híd pillérre tagelnek… megragadtuk az alkalmat a spanyolokkal, és otthagytuk mi is a nevünket.

Az alkalom különlegességét az adta, hogy most át lehetett menni gyalog a hídon, egyébként nem. Mikor átértünk, még mindig voltak emberek az ázsiai oldalon. Pontos adatot nem tudok, de olyan 500-700 ezer résztvevő biztos volt (jó idő miatt is).

13:00 óra körül értünk vissza Beşiktaşba, ekkora már 23 fok volt.

Felejthetetlen.

Média 1.

Egyre több órát látogatok meg. Az órákon névsor van, és mivel a rádió és televízió mesterszakon kb. 15 diák tanul, így könnyen feltűnik, ha valaki hiányzik.

A tanároktól külön feladatokat kapok. Ez lehet 2 oldalas házi írása, vagy felkészülés adott témában. Mivel érdeklődnek Magyarország iránt, több prezentációt/beadandót fogok készíteni a hazai média történetéről, helyzetéről, és egyéb jellemzőiről. Eközben igyekszem megismerkedni az itteni média sajátosságaival, kíváncsi vagyok, mit csinálnak másképp.

Első ránézésre a kulturális iparágakkal ‘minden rendben’. A félév további részében be fogok nézni a színfalak mögé, tulajdonlás, függetlenség, stb. érdekel elsősorban. Hivatalos cenzúra nincsen, azonban a lakótársam elmondása szerint a média inkább barátságos, mint ellenőrző viszonyban áll a kormánnyal… Ez a közszolgálati – és kereskedelmi médiára is vonatkozik.

Az internet korlátozásáról, már volt bejegyzés korábban. Nincs youtube, illetve bypass-t és egyéb trükköket kell használni, akkor probléma nélkül megy. Felnőtt tartalmú oldalak látogatása korlátozott.

Miért nincs youtube? 2007-ben robbant ki a botrány: az oldal egyes videói miatt, amelyben Atatürköt, Törökország atyját szidalmazták, valamint az országot becsmérelték. Ezeket a videókat állítólag Görögök töltötték fel. Ezután megindult a két ország felhasználói között a ’videóhadjárat’, egymás nemzeti alakjainak és büszkeségeinek gyalázása mind kommentekben, mind videókban. Az itteni bíróság a török törvények értelmében (Sem Atatürköt, sem Törökországot nem lehet becsmérelni) hozta meg a döntést, amelyet az internetszolgáltató (Turk Telecom) köteles betartani. A pletykákkal ellentétben a facebook korlátozás nélkül tekinthető meg.

Mi történt tegnap

Az úgy néz ki, hogy elkezd terjedni a hír, miszerint buli lesz itt és itt. Mint minden pletyka, ez is facebookon ölt digitális formát. A legtöbb Erasmusos diák tagja a saját egyeteme által e célra kreált csoportnak, ami minden információ elsődleges forrása. Egyébként a bulikat két csoportra lehet osztani: az egyik, amikor csak a saját egyetemed diákjaival bulizol, a másik, amikor minden külföldi diákkal, aki él és mozog Isztambulban.

Tegnap este egy közeli lakásban volt II. kategóriás parti. A buli elején még befértünk a 60nm-es lakásba, azonban 22 óra magasságában már a lépcsőházban is ittak és cseverésztek az emberek, ekkora ugyanis már 200-an lehettünk. Portugáliától Lettországig minden nemzet képviseltette magát a tömegben. Tehermentesítés képpen a szervezés megnyitott egy tetőtéri lakást, így lett újra hely. Ekkor mindenki telefonálni kezdett a barátainak, hogy jöjjenek ide, nagyon jó a buli, és el lehet férni.

A rendőrség is megérkezett közben, akkor azt hittem a zaj miatt. Mindenesetre a spanyolokkal, és más teljesen random emberekkel ekkor inkább leléptünk italt vásárolni. Az utcán összefutottunk korábbi bulikban megismert lengyelekkel és franciákkal, akik szintén egy házibuliba igyekeztek, de nem oda, ahol mi voltunk. Csatlakoztunk hozzájuk, de végül sikerült őket elveszteni, pisiszünet és italvásárlás közben.

Sebaj, teló elő, és pár perc után mentünk is tovább egy 3. házibuliba. KB 20 percet bolyongtunk mire megtaláltuk a helyet, vodkával fogadtak minket, mivel kicsit fáztunk már a sok gyaloglás után.

Ennyire emlékszem.

Másnap facebookon az első buli házigazdájának körüzenete fogad, miszerint a rendőrök nem a zaj miatt jöttek ki, hanem azért, mert a tetőtéri lakásból először egy sörösüveget, majd egy széket végül vmi márványdarabot dobtak le ismeretlenek, minek következtében őt letartóztatták, és csak a zsaruk lefizetésén múlott, hogy végül nem vitték be.

Ennek ellenére folytatni kívánja a most elkezdett házibuli-sorozatot.

Woodstock és Pepsi az első tanórán

Tegnap volt az első órám Törökországban. Imponál az októberi kezdés. A Nisantasi kampusz mindössze 20 perc a lakóhelyemtől, tehát közelebb van hozzám, mint otthon a BME.

Azonban van egy kis bibi. Ugyanis a tanárok nem tudják, hol tartsák meg az óráikat. Nincs terembeosztás, vagy ha van, nem működik, netán kevesebb terem van, mint ahány tanóra az adott időben. Legtöbb óra tehát az adott tanár szobája előtt kezdődik, ott van találkozó. Ezt követően a kis csapat elindul termet keresni, ha pedig nem talál egyet sem a 6 emeletes épületben, akkor visszamennek a tanáriba és ott tartják meg.

Az óra a digitális technológiákról szólt, különböző frekvencia-modulációkról, felbontásról, stb. Pontosabban az óra fele szólt erről, a másikban a tanár mesélt sztorikat 1968-as amerikai látogatásáról. New York, Woodstock és egy kis mexikói kaland is szóba jött.

Mindez törökül, de a nagy részét mégis értettem. Sőt, a professzor néha megállt és összefoglalta nekem az elmondottakat angolul. Például, hogy anno a Pepsi szerette volna a Holdra vetíteni logóját, de a Szovjetek ellenezték. Erre a Pepsi bekeményített és azt mondta, felfüggesztik az orosz vodka disztribúcióját a világban (előtte ők voltak csak erre hajlandóak). Ekkor a szovjetek engedtek, ugyanakkor a merész kísérlet – megfelelő lézertechnika hiányában – nem sikerült a Pepsinek.

A vállalat látta, hogy milyen erő rejlik ebben a fura barterben. Felvetették a Pepsi bevezetését a Szovjetunióban. Ők hallani sem akartak róla. A Pepsi megint előjött azzal, hogy leállítja a vodkaárusítást külföldön. Eredmény: 1972-ben a Pepsi volt az első kapitalista/külföldi termék a Szovjetunióban.

Tanulságos.

Hétvégén ’Turkish night’ lesz hastáncossal.

Hagia Sophia

Pénteken a Hagia Sophia mecsetben jártunk (múzeum) a spanyol haverjaimmal, ennek fotografikus eredményét a facebookon már láthattátok. Az épület történetéről nem szeretnék kiselőadást tartani, 1500 éves, (azóta folyamatosan karbantartják) hatalmas, gyönyörű.

Mivel a szezonnak vége, nem kellett kigyózó sorokban 1 órát várnunk a bejutásra (20 líra). Bent enyhe tömeg, mindenféle nemzet kis csoportokban hallgatja az idegenvezetőjétől a sztorikat Konstantinápoly ostromáról, Bizáncról, stb. Az épület nem visszhangos, fényei misztikusak, falai vastagok. A legjelentősebb az alábbi kép. Azokban a termekben, ahol ehhez hasonló freskók vannak, a fényképezés csak vaku nélkül engedélyezett.

Jézus

A Hagia Sophia tehát ortodox keresztény szellemben épült fel, de az oszmán hódítás mégis megkímélt néhány vallási témájú freskót (ill egyszerűen levakolták őket), és ekkor építették rá a minareteket is. Látogatásunk alatt is dolgoztak a restaurátorok, és a kert egy része is le volt zárva feltárás miatt.

Ezt követően a Sultanahmet mecsetbe mentünk át, amit egy nagyon szép, szökőkutas, pálmafás parkocska választ el a Hagia Sophiától. A Sultanahmet az előbbi épülettől eltérően még mindig mecsetként működik, a turisták csak imaidőn kívül mehetnek be. A belépés ide ingyenes.

Sultanahmet

Színei alapján nevezik Kék Mecsetnek is, mivel belül főleg a kék és lila színek dominálnak. A nők hátul, a férfiak elöl imátkoznak, ez a belső rész kis kerítéssel le van választva, de ha muzulmán turista vagy, akkor természetesen beengednek imátkozni.

Büyükada

Büyüküada a ‘Princes Islands’ legnagyobb és talán legszebb szigete. Mivel ma végülis jó idő volt (25 fok), és meg volt beszélve, ezért elmentünk Batuhannal megnézni.

Kabatasból indult a járat, amellyel igen gyorsan, mintegy 45 perc alatt sikerült Büyükadára érni. A déli napsütés nem kímélt, ezért meg is pirultam kicsit, ami szeptember 26-án nem rossz élmény. A szigetnek szerintem úgy a 25%-a van beépítve, autók nincsenek (mentőt, rendőrt kivéve). Hintóval vagy bicajjal lehet közlekedni. Mi az utóbbit választottuk, tekintve, hogy 10 líra/nap (1400 FT), valamint még mindig nem érzem magam sem hamupipőkének sem bajor turistának, ezért nem ülök hintóba.

A bérelt bicó jó állapotban volt: az ülésen, a váltón és a féken kellett egy kicsit állítani. Ezután, a lakott területről kiérve, célbavettük a sziget közepén (magasan) található romos árvaházat. 30 fokos emelkedőhöz azonban nem volt elég sztaminám, ráadásul a rossz ülés miatt a farmer is elkezdett ott dörzsölni, ahová ritkán süt be a nap. Ezen tényezők és a 28 fokos hőmérséklet arra késztetett, hogy toljam a bicót egy darabon, pontosabban a legközelebbi lejtőig.

A volt árvaház leginkább az Adams Family rajzfilmből ismert lakra emlékeztetett: korhadt faszerkeszet, itt-ott beszakadt tető és fal, betört ablakok. Nem találtam fotózásra alkalmasnak.

A monostor mennyezete

Következő állomásunk az Aya Yorgi Monostor (203 méterrel a tengerszint felett), ami a 6. században épült. Belül lenyűgöző állapotban maradtak meg freskók és más, feltehetőlen Bizánc korabeli festmények. Állítólag a monostorban kívánt dolgok teljesülnek, ez személyes tárgyakon keresztül valósul meg, sokan hagynak ott karórát, kulcsot, stb (lásd a fotón). Bent egyébként nem szabad fényképezni.

Ebédünket a monostor melletti egyetlen vendéglátóipari-egységben töltöttük, amit inkább igényesebb büfének neveznék, mint étteremnek. Az étel (esetemben Tavuk şiş/csirke nyárs) finom volt, sőt monopol helyzet ide vagy oda, a menü 11 lírába (1500 FT) került, ami olcsónak mondható…és ehhez még vegyük hozzá a gyönyörű kilátást a szigetek közti öbölre.

Amilyen nehéz volt fölfelé, olyan könnyű volt lefelé száguldani a bringával…gondosan ügyelve a többi turistára, kismacskákra (a sziget tele van velük), a hintókra és a felszabadult citromhegyekre is.

kiscica

5 óra körül értünk vissza a településre. A bringákat leadtuk, majd megnéztük mikor indul hajó Kabatasba. Egy fagyi még belefért.

Çok güzel.

Erasmus Orientation

Holnap lesz az első hivatalos programom, az ‘Erasmus Orientation Days’ nyitónapja. A feszített tempójú, tajákoztató-jellegű délután a félhivatalos közlemény alapján a következőképpen alakul:

  • 14.00 ESN Marmara Presentation
  • 14.30 Coffee Break
  • 15.00 Erasmus Office Presentation
  • 16.00 Way to Kadıkoy
  • 16.30 A Pub in Kadıkoy

Korán kezdjük.

Pletykálják azt is, hogy szombaton 3 egyetem (Marmara UNI, Galatasaray UNI, és az ITÜ) erasmusos diákjai lesznek valami buli keretében összeresztve. Vasárnap pedig Batuval kikompoznánk az egyik szigetre mert a wellnes-center – ahova jár – sportnapot rendez.

Levent

Batuhan benne volt Levent meglátogatásában, és én is szerettem volna látni néhány modern épületet.

A Canyon Center egyik belső udvara

Levent (matrózt jelent) főleg pénzügyi negyed, bankok, biztosítók központjai vannak itt, ehhez jön még számos bevásárlóközpont/pláza, és modern lakóépület. Az utcán öltönyös urak, juppyk és szűkblúzos török titkárnők sietnek a dolgukra. Bátran kijelenthetem, Leventben a kapitalista stílus ötvöződik itt a török eleganciával.

Elsőként a Canyon Centerbe mentünk be. A hely sznobsága minden képzeletet felülmúl. Ahogy édesanyám mondaná, nem a plebsznek épült. Méreg drága design-bolt, óra üzletek, Vertu mobile és persze Harvey Nichols (legújabb Gucci, Armani, Dior, Prada, stb. termékek egy helyen) ill. Harvey Nichols Café. Batuhan szerint ezek a helyek megtelnek hétvégén, így ez az árszínvonal simán fenntartható. Itt angol szót is hallani, Leventben nagyon sok külföldi üzletember lakik és dolgozik, a fent említett boltok is őket ill. unatkozó feleségeiket hivatottak kiszolgálni.

MetroCity

Az ilyen finom üzletemberek persze nem lakhatnak egyszerű apartmanokban, nekik lett kitalálva az Istanbul Sapphir ill. a Canyon Centerhez tartozó lakópark. Ezekben másfél-kétmillió dollárba kerül (jól olvastad) egy luxuslakás.

CC után a Metro City-be mentünk át ebédelni, ez a hely mér nem annyira sznob és drága, a Mammutot jutatta eszembe.

Semmi különös.

Luxuslakások MetroCity mögött

Levent bővült az elmúlt években, az új rész a 4. Levent nevet kapta. Itt található az Istanbul Sapphir is. Kevesebb a pláza, inkább modern business centereket, irodákat, hoteleket találunk.

Levent a bizonyíték arra, hogy Isztambul képes fogadni újabb befektetőket, az ehhez szükséges infrastruktúra az ember szeme előtt épül fel…kivételesen parkolni is rendesen lehet. A zöld terület azonban itt is nagyon kevés.

Mit lehet itt inni?

Tehetjük fel a kérdést, azok után, hogy nem jelentkeztem már két napja. Ezek alapján sejthető mi történt.

Az Efes sörröl már írtam korábban. A török borok drágák, egy jobb féle 25-40 lírába kerül.  Szórakozóhelyen minimum 6 líráért lehet inni egy pohárral. A sorban a vodka következik, amely itt Oroszországot megszégyenítő választékban kapható, az otthon ismert márkáktól kezdve a helyi változatokig. Egy üveg gabonaszeszért 26-50 lírát kérnek. Ha netán ennél is pénzesebb a vásárló, akkor nyugodtan kacsingathat a whiskys polc felé, 50-csillagos égig. Nemzeti italuk a Raki, amely ánizspálinka, tudod, folyékony negró. Vékony, erre szolgáló pohárban szervírozzák, általában jéggel, néha külön vizet is kapsz mellé…szerintem ihatatlan, de ezzel nem minden erasmusos ért egyet.

A választék tehát ez, másfajta italt ritkábban látni.

Taksimról, ahol az erasmus welcome night zajlott még lesz külön poszt. Az este folyamán találkoztam két magyarral, akik szintén a Marmarán fognak tanulni, de ők fogorvos szakon.

Zárásképp helyi techno:

Egy hete

Egy hete vagyok itt, de ennyi idő alatt annyi hatás ért, mint otthon félév alatt. Szeretném megköszönni, hogy olvassátok a blogomat, jól esik a sok pozitív visszajelzés.

A legfontosabb hír, hogy elköltöztem a Hostelből és így visszakerültem az európai oldalra. Batuhan ad nekem szállást, jófej srácnak tűnik. A környék (Sisli/Nisantasi) modern, és zsúfolt. Itt található a világ legnagyobb plázája, a Cevahir, és én e ténytől mindjárt emeltebb fővel közlekedem. Kicsivel lentebb burjánzanak az elegáns boltocskák: az európai haute couture követőit és a török sznobizmust egyaránt kiszolgáló üzletek sora miatt bátran nevezhetem fashion-districtnek Nisantasit. Egyébként a ‘hová tűntek a nők’ kérdésre is ez lehet sokszor a válasz.

(Ezek után szinte elhanyagolható tényező, hogy a kampuszom is itt van.)

Voltam ma a Göztepén is. Bementem az Erasmus irodába papírokat intézni, hamarosan lesz diákom és belépőkártyám. Természetesen eddig is be tudtam menni a kampuszokra, elég volt azt mondtani, hogy Erasmus Öğrenci. Erre általában azt mondják welcome.

Batuhannal holnap bejárjuk a környéket, este pedig találkozom a többi Erasmus hallgatóval a Taksim téren. Welcome sörözés lesz.