Archive | Bejegyzések

Nagyvárosi Erasmus

„Jó-jó, de hogy néz ki egy hétköznapod?”-  teszi fel a kérdést egy  rég nem látott ismerősöm. Mivel ez nem csak neki lehet érdekes, gondoltam megosztom itt a kedves közönséggel is.

Szeptemberben és Októberben inkább a kötelező látnivalókra koncentráltam, és ezek látogatásával, illetve lakóhely keresésével töltöttem a napjaimat.Mivel az egyetem itt később kezdődött, mint nálunk, volt időm bejárni Isztambul fontosabb részeit. A naplementében gyönyörködve, török kávét szürcsölgetve vettem fel a város stílusát…

Október közepétől rendeződtek és állandósultak a dolgaim. Azóta a következőképp néz ki egy átlagolt nap:

Reggel török teával indítok (cay, tulipán formájú pohárkában). Jöhet hozzá valami édes dolog is, úgy jobban indul a nap.

Ezután bemegyek a Nisantasi kampuszra, ahol az óráim vannak. Mivel általában előbb érek oda, mint a többiek (értsd tanár, diák), iszom még egy teát a büfében, és nézem a csajokat közben. Az órákon én vagyok az egyetlen külföldi, ezért ott a csajok néznek engem. Óra után egyeztetek az aktuális dolgokról a tanárral, hogy áll az év végi munka, mennyit értettem az órából, stb.

Egyetem után ebédelni megyek, vagy csinálok valamit otthon. A kampuszon is lehetne enni, a menü ára 1,75 líra (240 ft), amely ennyi pénzért igen tápláló. Ha úgy döntök, hogy az utcán eszem vagy beülök valahova, igyekszem olyan helyet keresni, ahol még nem voltam. A felfedezés öröme mindennapos, ha az ember egy ekkora városban éldegél.

Péntekenként mindig átmegyek Ázsiába, a göztepei kampuszra, ahol a törökórát tartják. Sajnos csak heti egyszer van, de legalább ingyenes. Erre az Erasmusos társaság nagy része eljár, ezért remek alkalom megbeszélni mit is szeretnénk csinálni a hétvégén.

Egy átlagos délutánra több variáció is elképzelhető. Az egyik a házi feladat elkészítése a következő hétre, nem jó azt hétvégére hagyni, akkor parti van. A másik a környéken való mászkálás törökökkel vagy olyan erasmusossal, akit nemrég ismertem meg és a közelben lakik. Ilyenkor mindenféle téma előjön és ezekből a beszélgetésekből tanulok a legtöbbet a többi kultúráról, és a másikról. Mindenki szeret beszélni a hazájáról, gyakori téma az Európai Unió és annak jövője. Ha török is van a társaságban, akkor szeretem meghallgatni az ő véleményét is a témáról. A törökök szívesen beszélnek vallási kérdésekről is, de nem ezzel szoktam kezdeni.

Amennyiben sok új dolgot hallottam, akkor az felkerül ide a blogra, vagy megírom egy részét, és később kiegészítgetem mások véleményével, vagy saját kutatásom eredményeivel.

Este a lakótársam barátai (törökök) szoktak átjönni, velük elég mókás Monopolizni isztambuli negyedekkel. Ha marad energiám és megengedhetem magamnak, akkor elmegyek az Erasmus bárba, ott mindig szerveznek valami tematikusat (filmnézés, spanyol-est, tánc-oktatás,stb.), vagy light házibulizás a közelben.

Planet Cappadocia

Szinte egy másik bolygónak tekinthető Kappadókia a páratlan alkazatai miatt. Gyanítom, hogy az Arrakis-t (Dűne) is erről mintázták. A túrát az Erasmus Student Network szervezte, amin kb 4 busznyi külföldi és török vett részt. Este indultunk Isztambulból, és másnap reggel érkeztünk meg Avanosba. A város a kézműves termékeiről híres, emelett ékszer és drágakő manufaktúrák is alkalutak az elmúlt évszázadok során.

Mikor megérkeztünk egy-egy ilyen kisüzembe (mindenhol ugyanaz a forgatókönyv), egyből betereltek minket a gyártósorok mellé, ahol meggyőződhettünk a termékek eredetiségéről és biztosítottak minket, hogy minden kézzel készül. Ezután a showroom következett, ahol féláron volt lehetőségünk vásárolni, de minden ár ‘negotiable’ azaz alkudni lehet, és ajánlott is. Tudod, ‘special price for you’. Eképpen a 275 lírás vázát 30-ra is le lehet tornázni.

A területet több civilizáció is hasznosította, a Hetitták borospincéket és kézműves termékeket, az ókeresztények pedig érdekes freskókat és barlang-templomokat hagytak maguk után. Az Ihlara völgyben meg is lehet látogatni a templomokat, amelyek 20-40 fő befogadására voltak képesek anno. (Remek búvóhely volt a rómaiak elől.)

Ugyancsak e célból épültek a földalatti városok, amiből állítólag 400-at tártak fel. Némelyiknek több szintje is volt, sőt az egyes városokat összekötötték földalatti járatokkal. (Igazi underground szubkultúra volt az ókeresztény) A második napon a legnagyobbat látogattuk meg Derinkuyuban, a földalatti városnak 8 szintje volt, templom is működött benne.

Este “Turkish Night” volt zárásképpen.

Törölt jelenetek, cigimentes percek- Kultip

2009 óta a korábbitól eltérő médiaszabályozás lépett életbe Törökországban. Ezen változtatások az AKP parlamenti többségének és a követendő ideológiájának köszönhetők. A változtatások alatt szigorítást, mások szerint cenzúrát kell érteni. De miről szól ez az egész, és mit lehet ellene tenni?

Segítségül az emberiség egyik legcsodálatosabb vívmányát, a televíziót hívom. A török TV-ben ugyanis szembetűnik a szabályozás minden abszúrduma.

Elsőként a cigaretta. A dohányzást errefele komolyan veszik, aki férfi, és elmúlt 10 éves annak biztosan ott ég a cigaretta a kezében. Néhány éve a beltéri füstölgést (hatékonyan!) megtiltották (60 lira a bünti). A TV ehhez a policy-hez alkalmazkodva ki kell homályosítson minden cigarettát és szivart. Egyszerűen elhomályosítják egy szürke pacává. A füstöt nehéz lenne, ezért az szépen száll felfelé a homályból.
Komoly filmjelenetek veszítenek értékükből emiatt (gondoljunk a Keresztapára), sőt néha egészen humoros tud lenni, pl. ha több szereplő is cigizik. Egyébként meg sokszor észre se lehetne venni mi történik, ha nincs az a zavaró foltocska.

Mit lehet tenni? Idén Februárban az RTÜK (Török ORTT) 50.000 lírára (7millió FT) büntette a TV8 csatornát mivel a Tintin c rajzfilmsorozatban (!) nem megfelelően cenzúrázta a pöfékelő gengsztereket. Korábban a Mad Men (60-as évek NY corporate világa) miatt került hasonló helyzetbe az E2 csatorna. Ők bíróságra mentek a büntetés miatt és nyertek. Íme egy montázs a sorozatból:

A filmekből továbbá kivágják az erotikus tartalmú vagy arra emlékeztető jeleneteket. Ágy-közeli helyzet esetén az első smár még látszik, utána azonban feltűnően gyorsan jön a következő jelenet. Hiába van takaró, a hancúr nem fér bele.

További cenzúrázandó elemek: túlzott alkoholfogyasztás, véres és horrorisztikus jelenetek.

A rendszert több krtitika is érheti. Például a homályosítás hasznosságát nehéz bizonyítani, a nők elleni erőszak pedig nem kerül cenzúrázásra, noha egyesek szerint fontos lenne, ugyanis számos török filmben ütnek meg nőket.

Kurban Bayramı és az elszabadult állatok

November 16-án kezdődött az iszlám áldozati ünnep, a Bayram. A héten szünet van, a legtöbb ember hazautazik a családjához (pl. az egyetemisták nagyrésze). Ilyenkor kézcsókkal illik köszönteni a család öregebb tagjait, akik cserébe pénzt adnak a gyerekeknek.

Az iszlám előírásai szerint Bayramkor állatokat kell levágni, és a húsukat a rászorulóknak adni. Ennek megfelelően levágásra ‘váró’ teheneket, bárányokat, kecskéket láttam Bursa-szerte (most itt vagyok, nem Isztambulban). Törökországban a Bayram első napján szokás még felvenni a legszebb, legelegánsabb ruhát, és úgy meglátogatni a rokonokat.

Este a híradó leadja azokat az amatőr-videókat, melyek a félresikerült vágásokon készültek. Sokszor ugyanis a megijedt (és megvadult) állatok megszöknek a vágás elől és akár forgalommal szemben menekülnek, nem kis káoszt okozva az ünnepi közlekedésben. Egy bátor marha idén a tenger felé vette az irányt, egy kicsit tétovázott mielőtt bement volna a vízbe, de aztán az üldöző tömeg láttán mégis beúszott. Csónakkal eredtek utána.

Verekedés a kampuszon

Néhány napja két csoport verekedett össze a kommunikáció  tanszéken, ahol én is tanulok. Az épületet őrző rendőrök megfékezték a diákokat, de féltek, hogy a helyzet eldurvul, ezért kihívták a rohamrendőröket is. Aznap délután ráadásul vizsgák lettek volna, ezeket máskor tartják meg.

Az esetnél nem voltam jelen.

Előzmények: Eddig annyit tudok, hogy az anatóliai Dumlupınar egyetemen nacionalista és kurd diákok kerültek konfliktusba, minek következtében egy 20 éves török diákot leszúrtak. Az ő képét akarta kitenni valaki a kommunikáció  kampuszon, ez okozta a balhét.

Az egyetemeken gyakoriak a különböző diákcsoportok közti verekedések. Legtöbb esetben eltérő világnezetű csoportok támadnak egymásra, akár olyan témák mentén, mint a kendőviselés.

November 10

1938-ban, ezen a napon 9 óra 5 perckor halt meg Atatürk . Törökországban ma rá emlékezünk. Munkanap van, de az újságok fekete-fehér címlappal jelennek meg, az iskolákban pedig énekelnek a gyerekek, valamint mindenhol nyilvános megemlékezéseket tartanak.

Az alábbi videó 2009-ben készült, és jól mutatja be, hogyan áll meg az élet egy percre Isztambulban, mikor megszólalnak a szirénák.

Kulturális Iparágak Törökországban 1. (KITÜ)

Ez a bejegyzés a rádió és televízió törökországi történetét tartalmazza dióhéjban. A fontosabb pontok később lesznek tárgyalva, meglepő módon ugyanitt.

A viharos kezdetek megismeréséhez a török függetlenségi háború szócikket javaslom a wikin, ez nem annyira fontos laikusoknak, azonban számos dolog nyer értelmet, ha az ember tisztában van vele. Török-kultúra-fanoknak kötelező.

1964-ig (a háború miatt) az állam közvetlen irányítása alá tartozott a rádió. TV nem is volt hivatalosan, csak az ITÜ (İstanbul Teknik Üniversitesi.. itteni BME) rendelkezett egy kísérleti csatornával. Az állami rádiót a központi költségvetésből illetve, a rádió készülékek után befizetett havidíjakból fedezték. Műsorai - szocialista elvek mentén -a török nemzet egységét hirdették. ’64-ben a rádió kikerült az állam közvetlen irányítása alól, és Ankarában megalakult a TRT (Türkiye Radyo ve Televizyon Kurumu- Török Rádió és Televíziótársaság), ami elődjéhez képest nagyobb függetlenséget kapott.

1968-ban indult be a TRT televíziós részlege, eleinte csak Ankarában lehetett fogni, kísérleti jelleggel. A 70-es évek elején aztán kiterjesztették a sugárzást a nagyobb városokra is: Izmir, Bursa és Isztambul került lefedésre. A fekete-fehér adást a 80-as évek elején váltották színesre.

Kereskedelmi csatornákat 1990-ig nem engedtek a piacra. (Azonban már illegálisan, szatelit segítségével lehetett fogni külföldi csatornákat.) Szabályozás hiányában káosz uralkodott a frekvenciakiosztás körül, mindenki szeretett volna kapni a tortából.

1994-re rendeződött a helyzet, a kormányzat inkább tudomásul vette, minthogy szabályozta volna azt, viszont valamit kezdeni kellett a kiosztás rendszerével. Létrehozták az RTÜK nevű szervezetet (…ORTT), amelynek tagjait a parlament delegálja: 5-öt a kormánypárt, 4-et az ellenzék. A csatornák és rádiók az RTÜK-nek évente fizetnek a sugárzási engedély megújításáért, így ezzel mindkét fél számára kikerülhető a frekvencia-kiosztás körüli nyűg.

A kereskedelmi rádiók reklámbevételből, a TRT csatornái pedig reklámból, kormányzati kompenzációból, és a villanyszámlám 2%-ából tartják fenn magukat.

Ahogy fent is jeleztem, ez csak egy rövid ízelítő, hamarosan részletesebben is kibontom az egyes változások okait.

‘Hadibyebye’

ROBBANTÁS ISZTAMBULBAN

Ma délelőtt 10:40 körül egy 30 éves férfi felrobbantotta magát a Taksim téren. Taksim Isztambul egyik legforgalmasabb csomópontjának számít. Busz- és metróvégállomás, számos étterem, hotel, szórakozóhely van itt. A legnagyobb tömeg péntek és szombat este van, ilyenkor a környék zsúfolásig telik fiatalokkal és turistákkal. Éppen ezért a rendőrség folyamatosan 3-5 páncélozott buszt, ill. ennek megfelelő számú rohamrendőrt állomásoztat a tér egyik bejáratánál.

A robbantás célpontjai ezek a rendőrök voltak. Közülük 15-en sérültek meg, a civil sérültek száma 17. Az esemény után a tűzszerészek átvizsgálták a helyszínt (a környező utcákkal együtt), és találtak még 3 darab távirányítású bombát. Bezárták a boltokat, evakuáltak mindenkit, majd hatástalanították őket.

Isztambuli tartózkodásom során eddig nem telt el úgy hét, hogy ne jártam volna a Taksim téren.

Erasmus körkép

Ismerkedjünk meg az Erasmus programban résztvevő nemzetek képviselőivel! Egy egészséges magyar férfi minden nemzettel kapcsolatban rendelkezik némi előítélettel. Az Unió többek között ezek eloszlatására (vagy talán megerősítésére) hívta életre az Erasmus programot.

Európaiságunk sokszínűségének átélése azonban nem új keletű. Régebben a Balaton-parton, szerencsésebbek Yugoban, de valahol a KGST keretei között mindenképp sor kerülhetett a másikkal való találkozásra. Ez a világ számomra nem ismert, édesapám korosztályának viszont – ahogy a népszerű dalban is benne van – maga volt a nemzetköziség.

Ma már fesztiválokon, vagy akár nyáron a gödörben ülve is lehet külföldiekkel csevegni. A többi előítéletet filmekből, pesti viccekből és ismerősöktől nyerjük. Bár a legjobb forrás mégis csak az Erasmus.

Lássuk tehát:

Németek. Szerintem minden második Erasmusos német. Belőlük van a legtöbb. Két csoportra osztanám őket: „echt” németekre és török németekre. Az utóbbiak kint születtek (kivándorolt családokban), de otthon németül és törökül is beszélnek, így kevesebb nyelvi akadályba ütköznek a többi Erasmusoshoz képest. Szeretnék felfedezni Törökországot, hiszen eddig csak apa, anya vagy a nagyi mesélt róla. Echt német társaik főleg gazdasági vagy mérnöki szakokra járnak, Magyarországot ismerik, nyitottak, barátságosak, jól tudnak angolul. Bulikban szívesen csatlakoznak más társaságokhoz. Sokat mosolyognak, de ritkán nevetnek.

Spanyolok. Velük töltöttem eddig a legtöbb időt. A németek után talán náluk a legnépszerűbb az Erasmus program, ezért ők is sokan vannak. Angolul nagyon kevesen beszélnek, ezért spanyol módra mindig körben állnak és egymással dumálnak. (Alberto v Juan haverom mindig bemutat nekik) Ha több spanyol érkezik, kinyitják a kört, és úgy folyik tovább a társalgás. Képesek egy egész bulit átdumálni, átröhögni anélkül, hogy egyáltalán elhagynák a körüket (kivéve, ha sörért mennek), majd hajnali 4 körül táncolni indulnak. Magyarországot csak névről ismerik, de sokuk érdeklődik, mert jókat hallott a csajokról és a fesztiválokról.

Portugálok. A spanyoloknál formálisabbak, nyugodtabbak és jobban beszélnek angolul. Szívesen nyitnak a többi nemzet felé, nagyon sokat tudnak a világról. Portugáliával kapcsolatban szerények, de szívesen mesélnek róla.

Hollandok. Kevesebben vannak, de eddig csak pozitív tapasztalatom van velük kapcsolatban. Nyitott, intelligens emberek. Legtöbbjük járt Magyarországon valami Szeget v Sziget fesztiválon, amit nagyon élveztek. Néha pedig az a fura érzésem van, hogy a hollandok jobban beszélnek angolul, mint maguk az angolok. Egyébként a belgákkal együtt már este 9kor taccs részegek.

Lengyelek. Őket mindenki szereti. Barátságos népség, szép számban képviselik magukat Isztanbulban. Angolul lehet velük beszélni, néhányan tudnak egy-két magyar szót is, amit találkozáskor azonnal megosztanak. A híres lengyel-magyar barátságra mindig koccintunk, de a szlogent (”Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”) hajlamos vagyok elfelejteni zavaromban.

Franciák. Meglepően kevés franciával találkoztam. A Galatasaray Egyetem török-francia beállítottságú, ott biztos többen vannak…

Olaszok: Általában kettecskén, hármacskán vannak, mivel nincsenek sokan. Angolul gond nélkül tudtam velük beszélgetni. A lengyel és magyar lányokat kedvelik.

Angolok. Főleg csajok jöttek Angliából. Buliban jó hangosan pletykálnak, vagy flörtölnek az olasz fiúkkal. A táncparkett közepét idejében elfoglalják.

Skandinávok. Nyugodt, kulturált emberek. Mindenkivel barátságosak, az angoljuk perfekt. Egy este alatt annyi sört isznak, mint én egy hónap alatt.

FAQ

Miért pont Isztambul?- Teszi fel a kérdést nekem mindenki, aki feltételezi, hogy a vele szemben álló ember ugyanolyan racionális érvek mentén hozza élete döntéseit, mint ő maga, de személyiségéből adódóan valószínűleg megfelelően izgalmas választ fog adni. Ugyanekkor az illetőt sokkal inkább meglepi, hogy az élet ebben a helyzetben inkább hasonlít egy társasjátékra, mint racionális döntések egymásutánjára, és különben is, néha megengedhetek magamnak valami olyat is, amit ő nem, csak azért, mert nálam volt éppen kocka.Na ezért.

Más téma maga a város, Isztambul, ami szó nélkül szippantott magába még az első napon. Azóta itt pörgök, és szippantom én is, amit lehet, hogy aztán eltároljam magamban, és kitudja mire használjam a jövőben azt a mérhetetlen adag információt, amit itt kapok. Isztambul szerepének igazi testöltése volt a maraton (lásd legutóbbi blogpost), amely a kontinensek közti hídon zajlott, ezáltal is rámutatva a lényegre, hogy mi is Isztambul és mit jelent Törökország ma. Miért vagyok itt? Ezért. Megtanulok határok közt élni, bátorságot, vakmerőséget, öntudatosságot nyerni a várostól, és mindazt elsajátítani, amit a szüleim és a tanáraim igyekezetük ellenére sem tudtak a fejembe verni. Nem az ő hibájuk, néha nem elég a szó és a logika, amire az egész európai kultúra épül. Nem csak nem elég, hanem már-már az agyamra megy ez két dolog, amit minden fölé helyezünk, majd erre hivatkozva uralkodunk a világ egy része fölött- eddig úgy tűnik sikeresen.

Ki kellett mozdulnom a felismeréshez. Át kell élnem a saját szerepemet. Tudnom kell, hogy ha megváltozik a környezet, a nyelv, az idő, az étel, a könyv, a szabadság és testvériség fogalma, akkor megváltozom-e én is. Van-e erre lehetőség otthon? Aligha. Természetesen otthon is lehet igyekezni, teljesíteni, szerepelni és alkotni valamit, majd várni mit szólnak hozzá mások. Ez történt eddig. Ők formáltak, és én adtam hozzá a húst.

Erre itt van Törökország, ami megáll önmagában is, sikeresen és elfogultan értelmezi és újraértelmezi saját helyzetét. Csodálom, és tanulom. Ezért vagyok itt. Az ilyesmi kérem művészet.