From The Blog

Woodstock és Pepsi az első tanórán

Tegnap volt az első órám Törökországban. Imponál az októberi kezdés. A Nisantasi kampusz mindössze 20 perc a lakóhelyemtől, tehát...

Tegnap volt az első órám Törökországban. Imponál az októberi kezdés. A Nisantasi kampusz mindössze 20 perc a lakóhelyemtől, tehát közelebb van hozzám, mint otthon a BME.

Azonban van egy kis bibi. Ugyanis a tanárok nem tudják, hol tartsák meg az óráikat. Nincs terembeosztás, vagy ha van, nem működik, netán kevesebb terem van, mint ahány tanóra az adott időben. Legtöbb óra tehát az adott tanár szobája előtt kezdődik, ott van találkozó. Ezt követően a kis csapat elindul termet keresni, ha pedig nem talál egyet sem a 6 emeletes épületben, akkor visszamennek a tanáriba és ott tartják meg.

Az óra a digitális technológiákról szólt, különböző frekvencia-modulációkról, felbontásról, stb. Pontosabban az óra fele szólt erről, a másikban a tanár mesélt sztorikat 1968-as amerikai látogatásáról. New York, Woodstock és egy kis mexikói kaland is szóba jött.

Mindez törökül, de a nagy részét mégis értettem. Sőt, a professzor néha megállt és összefoglalta nekem az elmondottakat angolul. Például, hogy anno a Pepsi szerette volna a Holdra vetíteni logóját, de a Szovjetek ellenezték. Erre a Pepsi bekeményített és azt mondta, felfüggesztik az orosz vodka disztribúcióját a világban (előtte ők voltak csak erre hajlandóak). Ekkor a szovjetek engedtek, ugyanakkor a merész kísérlet – megfelelő lézertechnika hiányában – nem sikerült a Pepsinek.

A vállalat látta, hogy milyen erő rejlik ebben a fura barterben. Felvetették a Pepsi bevezetését a Szovjetunióban. Ők hallani sem akartak róla. A Pepsi megint előjött azzal, hogy leállítja a vodkaárusítást külföldön. Eredmény: 1972-ben a Pepsi volt az első kapitalista/külföldi termék a Szovjetunióban.

Tanulságos.

Hétvégén ’Turkish night’ lesz hastáncossal.


Megosztom

  • Google Bookmarks
  • Facebook
  • Twitter
  • Tumblr
  • Posterous
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Propeller
  • RSS
  • PDF
  • email
  • Add to favorites
  • Print

Tags: